Ugyan hintát nem kifejezetten felnőttek számára szoktak vásárolni, mégis igaz az, hogy a különböző hinta típusok különböző életkorokra is figyelemmel készülnek. Ezért is ismert a hinta világában például az úgynevezett bölcsőhinta, mely nevéből fakadóan a kisebbek számára nyújt belépést a hintázás kalandos világába.

Ebben a babák biztonságosan vannak megtartva, így nem kell aggódni a szülőknek attól, hogy kiesik a játékból, mint egy sima lap változat esetében. Ugyanakkor persze mellettük kell lenni, és óvatosan lökni őket, és ha kell, fogni, de mégis ad egy bevezető élményt a kisebbeknek. Kisbabás szülők előszeretettel keresik az olyan játszótereket, ahol számíthatnak ennek a típusnak a létére.

A következő típus a fészek. Ebben ugyanúgy eljátszhatnak a kisebbek és a nagyobbak is, de még a szülők is. Kisbabát az ölbe ültetve közös élményben is lehet részük, de akár a totyogós korú gyermek is bátran ülhet és fekhet is benne. Sőt, közösen is ülhetnek benne a gyerekek, így élve meg a közösségi játékélményeket egy erre alkalmas játékeszközön. Aztán létezik a klasszikus lap verzió, amin már határozottan kell ülni és tartani magát a gyerekeknek, így nem babák és totyogós korúak számára találták ki. Ennek egy tovább gondolt változata az álló, mely szintén óvodáskortól használható.

A bátrabbak és kalandvágyóbb lurkók számára pedig ott van a műanyag tányér és a trapézhinta, ezek már biztosan nagyobb izommunkát követelnek meg, de fejlesztik is az erőnlétet és a jó kondíció fenntartását, valamint az adrenalin levezetésére is alkalmasak. A jatszoterland.hu oldalán járva a felsorolt hinta típusok mindegyikét megtaláljuk, így nagy választékkal találkozhatunk.

Kategóriák: Játék