Aki úgy dönt, hogy ezt a megoldást választja árnyéknak, mindenképp fontos hozzá vásárolnia a napvitorla oszlopot is. A napvitorla minden más házilagos ötlettel megvalósított kifeszítése és használata sok veszélyt és balesetet hordoz magában, nem beszélve a folyamatos idegtépésről, amit az újból felszerelés hordoz.

A Napvitorlaland kínálatában megtalálhatjuk a megfelelő napvitorla oszlopot minden ilyen kezdeményezésre. Ezt a tartót úgy kell látni, hogy egy 3 méter magasságú, nem rézsútos oszlop, melyből háromfélét is válaszhatunk: szinterezett, rozsdamentes, és horganyzott. Mielőtt eljutottam volna én is ehhez a vételhez, egy sor másik alternatívával kísérleteztem otthon, hogy napvitorla oszlop híján valahogy megoldjam a rögzítést. De a szél mindig kifogott rajtam, gyakran kellett újra megtervezni az egészet, mert minden addigi tervem szó szerint, összedőlt.

Így hát felkerestem a webshopot, és be is rendeltem a napvitorla oszlop kínálatából négy darabot. Mivel már a napvitorlát is megvettem innen, biztos voltam benne, hogy ebből sem okoznak csalódást, tényleg azt kaptam most is, amit kerestem, egy megbízható magyar üzletből. Mióta kihelyeztem, a napvitorla oszlop azóta is a helyén áll, nem bontottam el, jó a rögzülése, így gondtalanul ki tudom feszíteni rá a napvitorlát bármilyen alkalommal. Az előző megoldásokkal szemben ennek van súlya, amitől a tartása is több, és ellenáll a vadabb szélnek is. A napvitorlával is meg vagyok elégedve, mindig egy kellemes, impozáns megjelenést biztosít a kertben.

Kategóriák: Ingatlan