A rockzene történetének egyik legtöbbet változó zenekara, ember legyen a talpán, aki nyomon tudja követni a Heep éppen aktuális összeállítását.

Az eredeti felállás: David Byron -ének, Mick Box -gitár, Ken Hensley -billentyű, Paul Newton -basszus és Alex Napier -dob. 1969-ben alakultak, debütáló albumuk mindjárt nagy siker lett, ‘ 71-es Look At Yourself című albumuk pedig minden idők egyik legjobb hard rock lemeze. Ezzel elfoglalták méltó helyüket a Led Zeppelin, a Deep Purple mellett, kialakítva a hard rock szuper négyesfogatát, mely meghatározta a jövendő zenéjét. Jellemzőjük a kitűnő vokális hangzás, amely megkülönböztette őket a másik három óriástól. Előszőr az NSZK-ban lettek népszerűek, majd meghódították a világot. Ugyanakkor már ‘ 72-ben megkezdődtek a tagcserék, először a dobos posztján, majd az új basszusgitáros, Gary Thain kábítószer túladagolás miatt ‘ 75-ben meghal és ez tovább fokozza a népvándorlást. Játszott itt John Wetton, Trevor Bolder (aki elment és visszatért…) és még sokan mások. A rengeteg tagcsere miatt a zenekar elvesztette jelentőségét és bár rengeteget koncerteztek, a múltjukból éltek. Egy, csak egy legény maradt a gáton, Mick Box vitte tovább a lobogót, vátozatlanul mosolygósan, időnként bedobva félkezes-gitározás show-elemét, valamint a szokásos üvegekben található doppingszert… A Heep előszőr a 8o-as évek elején járt nálunk, első koncertjükről, Debrecenből mindjárt elkésve, a frászt hozták a magyar szervezőkre, többek között e sorok írójára… 80-ban kiadtak egy rém rossz albumot Conquest címmel, majd 82-ben, mintha mi sem történt volna, a remek Abominog-ot.
Lehet, hogy a Uriah Heep éppen aktuális összetétele nem is olyan fontos. Már megtették a magukét, beírták magukat a rock aranykönyvébe, a többi csak buli és szórakozás. Mint ahogy Lee Kerslake dobos mondta a debreceni szálloda éttermében, a buli utáni vacsorán, a bohóckodó Mick Box-ra mutatva: “Nézzétek meg, két kastélya van Angliában és még mindig ilyen hülye…”

Kategóriák: Zene